Idézetek

Amikor azonban az emberek érzelmi megnyilvánulásaira kerül sor, legtöbben visszatérnek az ősi csimpánz típusú taglejtésekkel történo közléshez: a bátorító vállon veregetéshez, a szeretettől áradó öleléshez, a kézszorításhoz. És ha ilyenkor szavakkal is megpróbáljuk kifejezni érzelmeinket, gyakran úgy használjuk őket, mint a csimpánzok kiáltásaikat - pusztán a pillanatnyi emóció kinyilvánítására törekszünk: "Szeretlek, szeretlek" ismételgeti minduttalan a szerelmes, miközben nemcsak szavakkal, de öleléssel, becézéssel is próbálja közölni a szeretett lénnyel túláradó szenvedélyét. Meglepetésünket 'jé', 'nahát', 'hűha' és ehhez hasonló együgyuségekkel fejezzük ki. Dühünket káromkodással és egyéb többé-kevésbé semmitmondó frázissal engedjük szabadjára. E szóhasználat érzelmi szinten legalább annyira tér el az ékesszólástól, az irodalmi nyelvtől és az értelmes beszélgetéstől, mint a csimpánzok horkantásai és huhogásai.

(Jane Van Lawick-Goodall: Az ember árnyékában)

ElőzőKövetkező

További idézetek:

További idézetekért keresd fel az Idézet.lap.hu linkgyűjteményt!

© 2007-2009