Idézetek

Néhány évvel ezelőtt egy német zoológus kölcsönvett Kiel városában élő gazdájától néhány macskát. Zárt dobozba rakta az állatokat, és szándékosan bonyolult, kacskaringós útvonalat választva, körbe-körbe furikázott velük, hogy minél jobban megzavarja őket. Ekkor kihajtott a városból, egy több mérföldnyi távolságra lévő mezőre, ahol korábban hatalmas labirintust állított fel. Az útvesztő közepéből huszonnégy, sugarasan elhelyezkedő folyosó indult ki tizenöt fokos osztásban, a szélrózsa minden irányába. A labirintust lefedték, hogy se a nap, se a csillagok fénye ne hatolhasson belé, megkönnyítve a tájékozódást. Valamennyi macskát elhelyezték a labirintusban, majd hagyták őket bolyongani, amíg ki-ki választott magának egy folyosót. Az esetek többségében abban az irányban indultak el az állatok, amerre az otthonuk volt. [...] A legkézenfekvőbb feltevés az volt, hogy a macskák memóriatérkép alapján tájékozódtak. Talán fejben tartották a sok kanyart és fordulatot, s folyamatosan korrigálták magukban a hazafelé vezető útvonalat. Ezt a kétséget is eloszlatta azonban néhánytovábbi kísérlet, melyekre az Egyesült Államokban került sor. Utazás előtt altatót kevertek a macskák ételébe, s a mély álomba zuhant állatokat elszállították a kísérlet színhelyére. Ott megvárták, amíg magukhoz tértek, s csak ezután kezdték meg a kísérletet. Csodálatosképpen így is tudták az állatok, hogy merre induljanak haza. Azóta számos navigációs kísérletet végeztek más állatfajokkal is, s egyértelműen bebizonyosodott, hogy jó néhány faj, beleértve az embert, rendkívül érzékeny a föld mágneses mezőire, ami lehetővé teszi, hogy vizuális támpontok nélkül is hazataláljanak. Akkor tapintottak rá a lényegre, amikor a kísérleti állatokra erős mágnest szereltek fel, amely megzavarta őket a tájékozódásban.

(Desmond Morris: Miért csinálja...? A macska)

ElőzőKövetkező

További idézetek:

További idézetekért keresd fel az Idézet.lap.hu linkgyűjteményt!

© 2007-2009